Parkinsonkrónikák

Aztán f10-10 körül kezdetét vette a 2-2,5 órás, életem remélem legizgalmasabb délelőtti programja. Minden lépés előtt részletesen elmondták, hogy mi következik. Azt nem tudom, hogy a bent lévő 2-3 gyakornok miatt, vagy amúgy is így szokták, mindenesetre szuper volt. Minden dokinak ezt kellene csinálnia.  Azzal kezdték, hogy beinjekciózták a koponyám tetejének bal felét, majd már vágták is szikével, kb 6-8 cm hosszan. Aztán a fejemen lévő szerkezetre rögzített fúróval ütöttek egy kb 1,5cm átmérőjű lyukat. Először egy nagy fúróval. Az kb. olyan volt, mintha egy panel lakásban odanyomtam volna a fejemet ahhoz a falhoz, amit éppen vésőfúróval próbálnak meg kilyukasztani. De ez nagyon gyorsan megvolt, pár másodpercig tartott. Utána az agykérget, már óvatosan, fogorvosi fúróval fúrták át, majd három kb. 20 cm-es, 1mm-es átmérőjű horgolótűhöz kísértetiesen hasonló elektródát szúrtak be az agyamba a számítógép által kiszámolt helyekre, vigyázva, hogy eret ne érjenek. Az agykérget és az agyat n

Dr. Balás, másnéven A Tanár Úr első találkozásunk végén még a lelkemre kötötte, hogy menjek el egy góckutatásra. Pontosabban több góckutatásra. Fogászat, Fül-orr gégészet, Urulógia, Hasi ultrahang, mellkas röntgen. Asszem más nem volt. A fogászaton találtak egy begyulladt fogat, azt kezelni kellett, úgyhogy emiatt nem tudtam azonnal bejelentkezni a műtétre. Némiképp izgultam(tunk), hogy esetleg a műtét elcsúszik szeptemberre, ugyanis a neurológus azt mondta, hogy nyáron nem műtenek. Én meg csak május elején tudtam bejelentkezni. De aztán kaptam időpontot június 12-re. Ezentúl a góckutatás nem volt különösebben izgalmas. Az urulógus talán megérdemel pár sort. Egy indiai doktor úr vizsgált meg. Gyors volt és vicces. "Jonápot, nádrágot huzzá lé! Jó fékudjon fél. Herejét mégnézzuk. Egéséges, réndben van. Most félkélhét. Még ne oltozzon! Konyokoljon az agyra, hájoljon élore, úgy, kicsit kéllémétlén lész, meg is vágyunk. Viszontlatasrá!" Most már csak azon kellett izgulni - illetve

    Egy kis intermezzo, mert sokan érdeklődtek,  hogy milyen volt a műtét, meg ilyesmi. Ugyan már legalább 10-szer elmondtam, de egyrészt, maradjon meg az utókornak, másrészt meg biztos van olyan, aki még nem hallotta. Hallani most sem fogja, legalábbis tőlem nem, de olvashatja, vagy felolvastathatja valakivel, és akkor akár hallhatja is. Mindenek előtt a legfontosabb  minden, de MINDEN nagyon szuper volt. A kaján kívül, de attól úgy sem vártam sokat. Kéremszépen, a pécsi idegsebészeti klinikát nem tudom, hogy ki vezeti, illetve tudom, egyszer találkoztam vele véletlenül, de a lényeg, hogy - nagyon jó a hangulat. Egyáltalán nem olyan, mint amit hallani lehet itt, meg ott, ettől, meg attól. Szóval a műtétnek volt egy kis előélete. Valamikor januárban a doki felvetette, hogy már azon a határon vagyok a gyógyszerekkel, ami felett nagyon megnő a mellékhatások kockázata és csökken a növelt dózis hozadéka. Határhaszon-elv. Úgyhogy ő javasolja, hogy készítsük elő a műtétet, nézzük meg, alkalm

  Szerencsére valamivel beljebb, az első nagyobb épületnél egy tábla jelzi, hogy többek közt (értsd ezalatt: nagyjából az összes kórházban megtalálható osztály és intézet neve ott sorakozik a táblán) a neurológia is itt van. De ilyenkor úgy fellelkesül az ember, mint mikor sikerül bepasszintani egy elemet a telefonon a Tetrisbe a klotyón ülve, és beiramodik a kapun, bőszen figyelve, hogy hol az információs pult. És Bingo! Ahogy belép, meglátja. Jobb érzés ez, mint mikor eltűnik egy sor a Tetrisben. Egy órácska várakozás után némileg csökken a lelkesedés. Mert ugyan azt viszonylag hamar sikerül a fifikás parkinsonos p áciensnek kideríteni, hogy hol van az az ajtó, ami mögött várja a mai show, de onnan az egyenruhában egyenmorcos nővérke meghátrálásra kényszeríti: Maga nem tudja, hogy első alkalommal be kell jelentkezni a recepción?! Volt egy felejthetetlen szobatársam a mátyásföldi kolesz földszintjén. Neki volt egy klasszikus, konfekció-rocker haverja. Minden kötelező elem megvolt,

  De térjünk vissza a blog fő témájához, amit elejtettem valahol korábban. A Parkinsonnal eltöltött éveim történetéhez. Ott tartottunk, hogy kaptam egy diagnózist. De arról nem beszéltem, hogy kitől. Nos, ma már tudom, hogy ő a Parkinson hazai pápája, a csimborasszó, a magyar sztár. De ezt akkor még csak nem is sejtettem. A korábban említett nagyon kedves neurológus hölgy a Bécsi úton azzal a jó tanáccsal látott el, hogy keressek egy olyan neurológust, aki 1. fiatalabb, mint én (mármint nem a doktornő, hanem én), 2. ért a Parkinsonhoz, 3. vidéken rendel.  Az első feltételre viszonylag egyszerű a magyarázat. Szerencsés, ha az orvos végig tudja követni a betegségemet addig, míg le nem játsszák a kedvenc dalomat úgy, hogy én már csak a jelenlévő hömpölygő tömeg lelkében élek tovább. A második még egyértelműbb. Látjátok az összefüggést, vagy bucira kell verjem a fejeteket? Köszi Marbu! Köszi Dodó! Köszi Taxi! A harmadik talán már kíván egy rövid bekezdésnyi tisztázást. Mert nemcsak azér