Parkinsonkrónikák

Már megint Pécsen voltam. Ezt a várost nem tudom megunni. Imádom most, és mindörökké. Meg még két nap. Reggel szokás szerint 5 után, de 6 előtt felkeltem. Ilyenkor fogalmam sincs, milyen lesz a nap, egészen addig, míg fel nem állok. Ezen a hétfőn az derült ki az ágyból való kikászálódás után, hogy nem lesz egy jó nap. A szokásosnál is nehezebben jártam, ráadásul tudtam, hogy el kell jutnom Pécsre, a neurológiára. Magával az utazással nincs gond, ellenben ilyenkor az átszállások - metróra, -ról, vonatra, -ról  - meglehetősen nehezen mennek. Aztán persze valahogy mindig sikerül, eddig csak egyszer maradtam le a metróról és kétszer a vonatról a Parkinson miatt.  Most is sikerült abszolválnom az Újpest-Kelenföld távot a megadott időkereten belül. Szinte sehol nem kellett várnom. Viszont Kelenföldön már nagyon fáradt voltam. A könyökmankóm (leírást lásd majd később) nem volt nálam, mert a családnál maradt, a túrabottal pedig elég nehéz közlekedni a vonaton. Csak akadályoz. A jegyem...

Mint tudjuk, a Terminátor 3. lényegesen alulmúlta az előző két részt. Itt sem véletlen a cím. A 3. részben ugyanis kiderül, hogy az élet még DBS-sel sem fenékig tejfel.  Mivel a bekapcsolás után szépen lassan kikoptak a gyógyszerek a szervezetemből, így nagyjából szeptember elejére állt össze, hogy mire vagyok képes.  Fej:  Érthetőbb a beszédem, bár így is sokan szólnak rám, hogy beszéljek hangosabban. Olykor már idegesen. Tökre értem, hogy ez zavaró. Nekem is az. És én egy nap alatt több embertől is megkapom. Vagy ingerült hangnemben, vagy támogatólag. Az utóbbit jobban bírom.  Tisztább a fejem. Az alvás is jobb eggyel, de azért "there is room for improvement"  Kéz: No, ez nagyot javult. Tudok újra gitározni, jobb kézzel egeret kezelni és 10 ujjal gépelni. Tudok fogat mosni, gatyámat felhúzni, Inget begombolni, ing ujjat feltűrni, Gyereket, macskát simogatni, szóval minden fontosat Láb Sajnos ez csalódást okozott. Továbbra is nehezen járok. Próbálok bevetni min...