Aztán f10-10 körül kezdetét vette a 2-2,5 órás, életem remélem legizgalmasabb délelőtti programja. Minden lépés előtt részletesen elmondták, hogy mi következik. Azt nem tudom, hogy a bent lévő 2-3 gyakornok miatt, vagy amúgy is így szokták, mindenesetre szuper volt. Minden dokinak ezt kellene csinálnia.
Azzal kezdték, hogy beinjekciózták a koponyám tetejének bal felét, majd már vágták is szikével, kb 6-8 cm hosszan. Aztán a fejemen lévő szerkezetre rögzített fúróval ütöttek egy kb 1,5cm átmérőjű lyukat. Először egy nagy fúróval. Az kb. olyan volt, mintha egy panel lakásban odanyomtam volna a fejemet ahhoz a falhoz, amit éppen vésőfúróval próbálnak meg kilyukasztani. De ez nagyon gyorsan megvolt, pár másodpercig tartott. Utána az agykérget, már óvatosan, fogorvosi fúróval fúrták át, majd három kb. 20 cm-es, 1mm-es átmérőjű horgolótűhöz kísértetiesen hasonló elektródát szúrtak be az agyamba a számítógép által kiszámolt helyekre, vigyázva, hogy eret ne érjenek. Az agykérget és az agyat nem érzéstelenítették. Az agykérget ugyanis nem lehet, olyan, mintha a fogam fájt volna egy kicsit, az agyat meg nem kell, mert nincs benne idegvégződés, szóval nem fáj. Igen, nekem is eszembe jutott Hannibal Lecter már sokadszor.
Ezután mindhárom elektródát stimulálták kisfeszültségű árammal, és azt nézték, hogy melyiknél mozog jól a kezem nagyobb range-ben. Ezt valamelyik parkinsonos nővér tesztelte a jobb, majd bal kezemen. Azaz, mondjuk az egyiknél 1 és 3,5 között mozgott jól, a másiknál 2 és 5 között, a harmadiknál 3 és 7 között, akkor a 3-7 nyert, mert ott 4 egységnyi lehetőség lesz majd az állítgatásra. Ugyanis kapok hozzá távirányítót is, amin én is tudom állítani. Meg ki is tudom kapcsolni. Gondolom azért, hogy szükség esetén megtegyem. Például a Wizzair járatain, hogy előreengedjenek a VIP soron.
Remek lesz!
Az elektródákat kikapták, és a győztes helyére visszatették a végleges elektródát, amit két patenttel rögzítettek a koponyámhoz, majd egy kis kupakkal lezárták a lyukat. Ugyanezt megcsinálták a másik oldalon is. Ott csak kettő elektróda fért be, mert közel volt egy ér asszem. De az egyik itt is jó lett. Amúgy ezt a felét nem a Tanár Úr, hanem egy padawan csinálta. De a Tanár Úr szerint ez a fele is tökéletes lett.
Dél volt. Két dolog maradt még hátra. Egyrészt, hogy bevarják a sebeket a koponyámon, másrészt, hogy betegyék az irányítóegységet, az egész szerkezet lelkét a mellembe, és összekössék egy bőr alatt futó elektromos vezetékkel. De ezt már altatásban csinálták, így erről csak annyit tudok nyilatkozni, hogy odajött hozzám az altatóorvos, megnyitott valamit az infúzióban, aztán az intenzíven ébredtem. Ott bőgtem egyet, és mikor befejeztem, tökéletes időzítéssel érkezett a tolólegény (lehet, hogy nem így hívják, de vajon miért nem?), aki áttolt a szobába. Mivel a polgi épp műtéten volt, üres volt a helye, engem pedig oda akart betolni a tolólegény és a nővérke. Én kedvesen jeleztem nekik, hogy:
- Ne oda toljanak, mert én leszek a polgármester.
Bólogatva összenéztek, majd a nővér az engem váró Erikának jelezte, hogy ne aggódjon, altatás után teljesen normális, hogy baromságokat beszélek. Erika pedig jelezte, hogy a nővér ne aggódjon, a beteg csak viccel (s ilyen értelemben valóban baromságokat beszél).
Hogy mennyire izgultam a műtét közben? Mikor aludtam, akkor lehet, hogy igen, arra nem emlékszem. Viszont mikor fenn voltam, akkor végig hallottam a szívverésemet, és 5 percenként mérték a vérnyomásom. A pulzusom beállt 60 körülre és ott is maradt. A vérnyomásom meg 120/80 körül stagnált/ állapodott meg. Szóval ébren semennyire nem izgultam. Annyira bizalommal teli légkör volt, hogy ihajj. Szerintem 3 dolognak köszönhető ez: 1. Szakmai profizmus 2. Kellemes munkahelyi légkör 3. Érthető, világos kommunikáció.
Nnnnyi!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése