Ugrás a fő tartalomra

Just an ordinary day

Most jön a sírás! Csak szólok.

Szóval, milyen egy teljesen átlagos napom? Általában (szinte mindig) 5-6 között kelek. Nincs vekker, telefonos ébresztő, Parki barátunk kidob az ágyból seperc alatt. Szerencsére egyedül lakom, nincs kit zavarjak. Kicsit ejtőzök, aztán megpróbálok kimenni a konyhába. Ez úgy 8 méter. A negatív rekordom 2-3 perc körül mozog. Viszont szerintem úgy 40-50 kalóriát el is égetek vele. Lefőzök egy kávét, beszedem a gyógyszert és a vitaminokat, fogmosás, klotyó, reggeli torna,, ha belefér és bármennyire sietek is, f9-9, mire végzek. Felpattanok a kerekpáromra (olyan slow motionos pattanást kell itt elképzelni) és már száguldok is a munkahelyre. Ez utóbbi nem túlzás. A bicaj nekem egy áldás. Mert ugyanúgy megy, mint régen. A többi olyan, mint egy Benny Hill show. Felgyorsítva is csak az röhög rajta, aki először látja, normál sebességen meg kifejezetten szánalmas.

Mire beérek, általában annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben visszafordulnék. De persze nem. Előfordul, hogy viszonylag simán  mennek a dolgok, de az is, hogy egyáltalán nem. Van  a megalázottságnak az a szintje, mikor már semmi sem érdekel. Nem érdekel, hogy ki, mit gondol, vagy mond. 

Nem érdekel, hogy beszól a Tesco biztonsági őr, akire csak azért nem írom rá az egysejtű jelzőt, mert nem szívesen sértem meg szegény egysejtűeket. Ő az, akit szívesen tarkón b…nék egy akciós szívlapáttal, csak egyrészt van 3 gyerekem, akik nem hinném, hogy jól viselnék ha elvonulnék pár évre egy kellemes cellába, másrészt nem igen érném utol. No, meg persze a szívlapát sem akciós mindig a Tescóban, de asszem, ezen valahogy túllépnék.

Kb. délre azért kipihenem magam. Fizikailag. Közben dolgozom. Megnyugtat. Aztán irány a menza. Jobb napokon viszem a tálcát magam, amúgy viszi valaki más. Ismernek, kedvelnek, már kérnem sem kell. Ez jó. Büfé, kávé, meló.

Munka után vagy van valami programom, vagy gyerekezem. Aztán este 10-11 körül már ágyban. Éjfél előtt ritkán sikerül elaludni. A rengeteg program mellett - azt hihetné a kedves Olvasó, hogy - már nem is marad időm bőgni egy jót. De mindenki megnyugodhat, megoldom valahogy.

És végül egy kis spoiler:



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A műtét - Befejezés

Miután egy-két nappal később felocsúdtam, a polgi és J is elmentek. A polgival nem marad meg a kapcsolat. Mondjuk nem is nagyon volt, mi megmaradjon. J-nal azóta is váltunk egy-egy üzenetet. Gy pedig ott vigyorgott a mellettem lévő ágyon.  Mivel ebben az időszakban volt a Fishing on Orfű fesztivál, a haverok csoportosan jöttek látogatni. Kicsit bíztam benne, hogy remek botrányt csinálnak, hisz minden botrányhős haverom ott volt. Na jó, TT nem, de ő éjszaka van igazán elemében, így itt nem segített volna. Szóval a várva várt ordibáló csürhe helyett egy konszolidált, udvarias 60+-os japán túristacsoport jelent meg a kórteremben. Kicsit csalódtam...  Miután mindenki megcsodált az ágyban, kifáradtunk az udvarra. Ott is szokatlanul rendesen viselkedtek. Csupán akkor röhögtek, mikor a szóbeli beszámoló után megmutattam, hogyan tudok járni. Merthogy a  műtét utáni 1-1, 5 hetes időszakban remekül ment a mozgás. A mikroléziós hatás eredményeképp, mint a zárójelentés epikríziséből ...

Beüzemelés, avagy Terminátor 1

 Augusztus 5-én visszamentem tehát Pécsre, hogy beüzemeljék a ketyerét. Most nem volt akkora mákom a szobatársakkal. De persze röhögni rajtuk is lehetett. Velük már kevésbé. Volt a Vicces Bácsi meg az Ember, Aki Néz. Vicces Bácsi nem azért volt vicces, mert vicceseket mondott, hanem azért, mert vicceket mondott. Mindegyikben megungabungált valaki valakit. A kecske a nyulat, a medve a tehenet, stb. Ezeken a vicceken már 20 éve sem röhögöt senki, hát még ma, hát még én... Vicces Bácsit ez nem zavarta, illetve mégis, Mert egy idő után feltűnt neki, hogy nem nevetek, ezért minden viccet módszeresen elmagyarázott. Szerencsére egyet sem bírtam megjegyezni. Ugyanakkor az IQ-m egész biztosan megsínylette. Ezért aztán másnap betettem egy zajszűrős fülhallgatót, és olimpiát néztem. Szerintem kb. a tizedik viccnél tarthatott, mire észrevette a technika apró csodáját a fülemben. Ezért aztán abbahagyta. Inkább nézte velem együtt az olimpiát. Micsoda mák, mi? Múltkor EB, most Olimpia. Harmadnapr...

Pécsi szelet

Már megint Pécsen voltam. Ezt a várost nem tudom megunni. Imádom most, és mindörökké. Meg még két nap. Reggel szokás szerint 5 után, de 6 előtt felkeltem. Ilyenkor fogalmam sincs, milyen lesz a nap, egészen addig, míg fel nem állok. Ezen a hétfőn az derült ki az ágyból való kikászálódás után, hogy nem lesz egy jó nap. A szokásosnál is nehezebben jártam, ráadásul tudtam, hogy el kell jutnom Pécsre, a neurológiára. Magával az utazással nincs gond, ellenben ilyenkor az átszállások - metróra, -ról, vonatra, -ról  - meglehetősen nehezen mennek. Aztán persze valahogy mindig sikerül, eddig csak egyszer maradtam le a metróról és kétszer a vonatról a Parkinson miatt.  Most is sikerült abszolválnom az Újpest-Kelenföld távot a megadott időkereten belül. Szinte sehol nem kellett várnom. Viszont Kelenföldön már nagyon fáradt voltam. A könyökmankóm (leírást lásd majd később) nem volt nálam, mert a családnál maradt, a túrabottal pedig elég nehéz közlekedni a vonaton. Csak akadályoz. A jegyem...