Parkinsonkrónikák

Most jön a sírás! Csak szólok. Szóval, milyen egy teljesen átlagos napom? Általában (szinte mindig) 5-6 között kelek. Nincs vekker, telefonos ébresztő, Parki barátunk kidob az ágyból seperc alatt. Szerencsére egyedül lakom, nincs kit zavarjak. Kicsit ejtőzök, aztán megpróbálok kimenni a konyhába. Ez úgy 8 méter. A negatív rekordom 2-3 perc körül mozog. Viszont szerintem úgy 40-50 kalóriát el is égetek vele. Lefőzök egy kávét, beszedem a gyógyszert és a vitaminokat, fogmosás, klotyó, reggeli torna,, ha belefér és bármennyire sietek is, f9-9, mire végzek. Felpattanok a kerekpáromra (olyan slow motionos pattanást kell itt elképzelni) és már száguldok is a munkahelyre. Ez utóbbi nem túlzás. A bicaj nekem egy áldás. Mert ugyanúgy megy, mint régen. A többi olyan, mint egy Benny Hill show. Felgyorsítva is csak az röhög rajta, aki először látja, normál sebességen meg kifejezetten szánalmas. Mire beérek, általában annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben visszafordulnék. De persze nem. Előfor

Már megint Pécsen voltam. Ezt a várost nem tudom megunni. Imádom most, és mindörökké. Meg még két nap. Reggel szokás szerint 5 után, de 6 előtt felkeltem. Ilyenkor fogalmam sincs, milyen lesz a nap, egészen addig, míg fel nem állok. Ezen a hétfőn az derült ki az ágyból való kikászálódás után, hogy nem lesz egy jó nap. A szokásosnál is nehezebben jártam, ráadásul tudtam, hogy el kell jutnom Pécsre, a neurológiára. Magával az utazással nincs gond, ellenben ilyenkor az átszállások - metróra, -ról, vonatra, -ról  - meglehetősen nehezen mennek. Aztán persze valahogy mindig sikerül, eddig csak egyszer maradtam le a metróról és kétszer a vonatról a Parkinson miatt.  Most is sikerült abszolválnom az Újpest-Kelenföld távot a megadott időkereten belül. Szinte sehol nem kellett várnom. Viszont Kelenföldön már nagyon fáradt voltam. A könyökmankóm (leírást lásd majd később) nem volt nálam, mert a családnál maradt, a túrabottal pedig elég nehéz közlekedni a vonaton. Csak akadályoz. A jegyem a 2-es k

Ezt a szót, mármint a Lifehack-et a lányomtól tanultam. Valami olyasmit jelent, hogy valamilyen úton-módon átvered, meghekkeled az életet. A legkisebb gyerekem mesélt egy borzasztó vicces sztorit, és erre mondta a lányom. A sztorit sajnos a fiam személyiségi jogainak és a saját fizikai épségem megőrzése miatt (ti. mikor nagyobb lesz, emiatt meg ne verjen...) nem írhatom le. De azt igen, hogy milyen tippek-trükkök jutottak nekem eszembe Parkinson barátom megszelidítése folytán.  Eszközök  Járókeret ★☆☆☆☆ Nyilvánvalónak tűnik, ugyanakkor sokat nem ér. A járókeret ad biztonságot, de nehézkes és lassú. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek megijednek tőle.  Rolátor AKA kerekes járókeret ★☆☆☆☆ Vagy, ahogy a gyerekeim híják: Ferrari. Ez ugyan hasonlít a járókerethez kinézetében és abban, hogy sokat nem ér, ugyanakkor hátrányai a járókerettel ellentétben a következők:  1. Nem igazán ad biztonságot, lévén a kerekei olyan műanyagból vannak, amik kizárólag csiszolópapíron nem csúsznak, azzal pedig

Mint tudjuk, a Terminátor 3. lényegesen alulmúlta az előző két részt. Itt sem véletlen a cím. A 3. részben ugyanis kiderül, hogy az élet még DBS-sel sem fenékig tejfel.  Mivel a bekapcsolás után szépen lassan kikoptak a gyógyszerek a szervezetemből, így nagyjából szeptember elejére állt össze, hogy mire vagyok képes.  Fej:  Érthetőbb a beszédem, bár így is sokan szólnak rám, hogy beszéljek hangosabban. Olykor már idegesen. Tökre értem, hogy ez zavaró. Nekem is az. És én egy nap alatt több embertől is megkapom. Vagy ingerült hangnemben, vagy támogatólag. Az utóbbit jobban bírom.  Tisztább a fejem. Az alvás is jobb eggyel, de azért "there is room for improvement"  Kéz: No, ez nagyot javult. Tudok újra gitározni, jobb kézzel egeret kezelni és 10 ujjal gépelni. Tudok fogat mosni, gatyámat felhúzni, Inget begombolni, ing ujjat feltűrni, Gyereket, macskát simogatni, szóval minden fontosat Láb Sajnos ez csalódást okozott. Továbbra is nehezen járok. Próbálok bevetni mindenféle trükkö