Parkinsonkrónikák

And now, something NOT completly different: Ez az egész Parkinson-krónika egy teljesen szürreális trip. Semmit sem kell kitalálni, csak leírni, hogy éppen aznap mi történt velem és máris megvan egy (vagy akár több) novellára való történet. Egyetlen embert ismerek, akinek ez Parkinson nélkül is megy, de ez egy másik sztori. Nemrég például kimentem a kiskomppal (személy komp Göd és Horány között) Horányba, a gyerekek ugyanis ott tanyáztak. Ahogy kiértem és araszoltam a parton, szembejött a középső fiam, és rögtön a tárgyra tért, ti., hogy adjak neki pénzt fagyira. De persze ne most, mert ő megy úszni a Dunába, hanem a fa alatt (itt jelezném, hogy nem egy fa van a horányi Duna-parton) van egy kék Nike póló, abba tegyem bele. Nos, én elkezdtem keresni Mirkó pólóját, illetve azt is megtudtam, hogy ugyanott egy másik pólóban, ami az unokatesójáé, találok kulcsot a Telephez, amivel be tudok menni. Mi ugyanis nyáron egy kommuna félében lakunk. Maga a Telep körbe van kerítve (ezért kell a kulcs

Szerda reggel tehát értem jött a nővérke, akit addigra nagyon megkedveltem. Mint már írtam. Megkérdezte hogy szükségem van-e tolókocsira. Én mondtam neki, hogy nekem ugyan nincs, viszont amennyiben szeretné még délelőtt elkezdeni a beállítást a nővérszobában, úgy talán jobb ha mégis igénybe veszem. Ugyanis járni nem igazán tudtam. Beültem a tolószékbe, és átgurított a nővérszobába, ahol már várt ránk Antonio, az olasz vendégmunkás, illetve vendégrezidens. Éppen a telefonját nyomogatta. A nővérke előkapott egy tabletet és egy kitöltendő doksit. A tableten bekapcsolt egy alkalmazást és kezdődhetett a teszt. A nővérke elmondta, hogy mindkét elektróda végén van egy 1 cm-es rész, az a lényeg (a lenti rajzon a piros izék). Ezen az 1 cm-en mindkét oldalon 8-8 jeladó van (csak az egyiket rajzoltam le elölről és hátulról, kb.). 1-1 a tetején és az alján, a kettő között pedig 2x3 körkörösen elhelyezkedve (tehát: 2. alul 6-8. fölötte körkörösen, 120 fokonként, 3-5. mint az előző 3, 1. felül. Így:

 Augusztus 5-én visszamentem tehát Pécsre, hogy beüzemeljék a ketyerét. Most nem volt akkora mákom a szobatársakkal. De persze röhögni rajtuk is lehetett. Velük már kevésbé. Volt a Vicces Bácsi meg az Ember, Aki Néz. Vicces Bácsi nem azért volt vicces, mert vicceseket mondott, hanem azért, mert vicceket mondott. Mindegyikben megungabungált valaki valakit. A kecske a nyulat, a medve a tehenet, stb. Ezeken a vicceken már 20 éve sem röhögöt senki, hát még ma, hát még én... Vicces Bácsit ez nem zavarta, illetve mégis, Mert egy idő után feltűnt neki, hogy nem nevetek, ezért minden viccet módszeresen elmagyarázott. Szerencsére egyet sem bírtam megjegyezni. Ugyanakkor az IQ-m egész biztosan megsínylette. Ezért aztán másnap betettem egy zajszűrős fülhallgatót, és olimpiát néztem. Szerintem kb. a tizedik viccnél tarthatott, mire észrevette a technika apró csodáját a fülemben. Ezért aztán abbahagyta. Inkább nézte velem együtt az olimpiát. Micsoda mák, mi? Múltkor EB, most Olimpia. Harmadnapra má

Miután egy-két nappal később felocsúdtam, a polgi és J is elmentek. A polgival nem marad meg a kapcsolat. Mondjuk nem is nagyon volt, mi megmaradjon. J-nal azóta is váltunk egy-egy üzenetet. Gy pedig ott vigyorgott a mellettem lévő ágyon.  Mivel ebben az időszakban volt a Fishing on Orfű fesztivál, a haverok csoportosan jöttek látogatni. Kicsit bíztam benne, hogy remek botrányt csinálnak, hisz minden botrányhős haverom ott volt. Na jó, TT nem, de ő éjszaka van igazán elemében, így itt nem segített volna. Szóval a várva várt ordibáló csürhe helyett egy konszolidált, udvarias 60+-os japán túristacsoport jelent meg a kórteremben. Kicsit csalódtam...  Miután mindenki megcsodált az ágyban, kifáradtunk az udvarra. Ott is szokatlanul rendesen viselkedtek. Csupán akkor röhögtek, mikor a szóbeli beszámoló után megmutattam, hogyan tudok járni. Merthogy a  műtét utáni 1-1, 5 hetes időszakban remekül ment a mozgás. A mikroléziós hatás eredményeképp, mint a zárójelentés epikríziséből megtudtam. Azt