Szerda reggel tehát értem jött a nővérke, akit addigra nagyon megkedveltem. Mint már írtam. Megkérdezte hogy szükségem van-e tolókocsira. Én mondtam neki, hogy nekem ugyan nincs, viszont amennyiben szeretné még délelőtt elkezdeni a beállítást a nővérszobában, úgy talán jobb ha mégis igénybe veszem. Ugyanis járni nem igazán tudtam. Beültem a tolószékbe, és átgurított a nővérszobába, ahol már várt ránk Antonio, az olasz vendégmunkás, illetve vendégrezidens. Éppen a telefonját nyomogatta. A nővérke előkapott egy tabletet és egy kitöltendő doksit. A tableten bekapcsolt egy alkalmazást és kezdődhetett a teszt. A nővérke elmondta, hogy mindkét elektróda végén van egy 1 cm-es rész, az a lényeg (a lenti rajzon a piros izék). Ezen az 1 cm-en mindkét oldalon 8-8 jeladó van (csak az egyiket rajzoltam le elölről és hátulról, kb.). 1-1 a tetején és az alján, a kettő között pedig 2x3 körkörösen elhelyezkedve (tehát: 2. alul 6-8. fölötte körkörösen, 120 fokonként, 3-5. mint az előző 3, 1. felül. Így:
Mind a 16 jeladót 10-10 áram(?)erősségen tesztelte egy 0-5-ös skálán, felesével (nem úgy!) lépkedve felfelé. Azt kereste, hogy melyik az a jeladó, ami már alacsony stimulációnál pozitív eredményt hoz, egyben magas stimulációnál sem hoz mellékhatást. Mindeközben Antonio továbbra is a telefonját simogatta, így megkérdeztem tőle, hogy "It's boring, isn't it?" "Not at all!" válaszolta, fel sem pillantva. Éreztem, hogy ebből még lesz valami. Ezért pár perc múlva, mikor a telefonját odébbrakta és próbált figyelni, újra próbálkoztam:
- Soon you'll see a miracle! - mondtam
- What? - válaszolta udvariasan.
- Soon you'll see a miracle! - mondtam
- I'll see what? - válaszolta udvariasan.
- A miracle! - mondtam
- What? - válaszolta udvariasan.
- Miracolo! - mondtam minden olasztudásomat bevetve és nem hiába!
- Ahaaaaaa, Miracolo!
Láthatóan az olasz (hasonlóan a magyarhoz) sajnos egyetlen másik nyelvhez sem hasonlít. Legalábbis Antonio szerint nem.
Mindenesetre a teszt alatt kiderült, hogy mindkét oldalon van 3-4 olyan jeladó pont, ami 1 körül már hoz pozitív változást, és még 5-nél sem kezdi el az izmaimat összerántani, mint a kóboráram. A nővérke azt mondta, hogy ez remek hír, mert a későbbiekben, ha az egyik pont már nem elég, lesz mihez nyúlni. Ezután megmutatta a távirányítómat, amivel ki és be tudom kapcsolni az eszközt (MR és EKG vizsgálatok esetén), illetve 0,5 erősséget tudok állítani le, meg fel. Ha nem mozgok túl jól, akkor fel, ha túlmozgok, akko le. Végül visszatolt a tolókocsiban a nővérke és befeküdtem az ágyba. Minden kényelmetlen volt, de tudtam, hogy már csak pár óra.
És jött a doktor! És bekapcsolta. És, szinte azonnal tudtam mozogni rendesen. A járás kicsit később jött meg, de arra sem kellett túl sokat várni. A doki azt mondta, hogy szedjek még pár napig 100mg levodopát 4 részletben. Úgyhogy szedtem. Tehát pénteken, mikor a kosaras videót gyártottam, volt még bennem mesterséges dopamin. Visszatérve szerdára, a beállítás napjára, a doki azt mondta, ha állítom, mindig hagyjam pár órát úgy, hogy ki tudja fejteni a hatását az új beállítás.
A bal oldalamat tűpontosan belőtte a doki, az tökéletesen működött. Ugyanakkor a jobb oldalam túlmozgott, és (bár ezekről a mellékhatásokról egy szót sem ejtett a doki) fel voltam pörögve, mint egy mérgezett egér, és a libidóm az egekbe szökött, azaz reptében a legyet is legszívesebben. Ez persze csak akkor derült már ki, mikor kizárólag éjszakai nővérek és ügyeletes orvosok voltak az épületben a betegeken kívül, ezért nem volt, ki lejjebb tekerje, én meg már lejjebb tekertem, amennyire az én távirányítóm engedte. Mivel a legyek Pécsen nagyon gyorsak, más potenciális meg éppen nem volt se égen, se földön, így hajnali 4-ig a kertben róttam a köröket, aztán aludtam 5-ig, majd újra róttam. Reggel mondtam a dokinak, hogy ez így nem annyira frankó. Ő lejjebb tekerte 0,2-vel és mindhárom mellékhatás azonnal megszűnt. Ezután elaludtam, és csütörtökön mást nem is nagyon csináltam.
Pénteken ellenben kitaláltam, hogy elmegyek a Decathlonba és vásárolok egy 6-os méretű kosárlabdát. El is mentem. Gyalog. Ezt asszem nem lehet elmondani. Majdnem akkora eufória volt, mint a gyerekeim megszületése. Mámint az, hogy tudok járni, hogy jól esik és még telefonálni is tudok közben. Ha eszembe jut, mai napig elpityergek rajta. Tényleg. Aztán készült ez a videó:
Szombaton Orfűre mentem E-vel és S-val, Vasárnap bicózni H-val és I-nal. Hétfőn pedig egy állapotfelmérés után hazaengedtek. Az állapotfelmérésen ott volt pár padawan és Antonio! A következő párbeszéd zajlott le:
- You see, my friend, this is a miracle. - mondtam
- I was thinking... and it IS a miracle, indeed. - mondta Antonio.
- Here, let's watch me dunking.
- It is deffinitelly a miracle. - mondta elképedt ábrázattal.
Aztán ennyiben maradtunk. A videót a nővérke el is kérte, én át is küldtem neki. Aztán szépen összepakoltam és hazajöttem. Egyedül. Tolókocsi nélkül. És még valami. Onnantól 10 szem gyógyszer helyett cssupán egyet kell szednem. It's a miracolo, indeed! Folyt. köv.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése