Augusztus 5-én visszamentem tehát Pécsre, hogy beüzemeljék a ketyerét. Most nem volt akkora mákom a szobatársakkal. De persze röhögni rajtuk is lehetett. Velük már kevésbé. Volt a Vicces Bácsi meg az Ember, Aki Néz. Vicces Bácsi nem azért volt vicces, mert vicceseket mondott, hanem azért, mert vicceket mondott. Mindegyikben megungabungált valaki valakit. A kecske a nyulat, a medve a tehenet, stb. Ezeken a vicceken már 20 éve sem röhögöt senki, hát még ma, hát még én... Vicces Bácsit ez nem zavarta, illetve mégis, Mert egy idő után feltűnt neki, hogy nem nevetek, ezért minden viccet módszeresen elmagyarázott. Szerencsére egyet sem bírtam megjegyezni. Ugyanakkor az IQ-m egész biztosan megsínylette. Ezért aztán másnap betettem egy zajszűrős fülhallgatót, és olimpiát néztem. Szerintem kb. a tizedik viccnél tarthatott, mire észrevette a technika apró csodáját a fülemben. Ezért aztán abbahagyta. Inkább nézte velem együtt az olimpiát. Micsoda mák, mi? Múltkor EB, most Olimpia.
Harmadnapra már egész más formáját hozta. Visszafogta magát. Csupán azt magyarázta el (és ez nem vicc!), hogy egyrészt a kosárlabda úgy jött létre, hogy egy gyerek ki akarta dobni a kosárba a szemetét, egy haverja meg nem hagyta. Másrészt, hogy ezek a nagy (MOST SZÓ SZERINTI IDÉZET KÖVETKEZIK), "néger" kosarasok úgy lettek, hogy anno, mikor a "négereket" bevitték Amerikába, akkor ott párosították őket a hosszú combú holland nőkkel. Így. Mondjuk akár lehet is. Meg még akárabb nem. Vicces Bácsi amúgy egy horkolásgátló készülékkel aludt. Olyan Darth Vader-esen. Szerencsére nem mondta, hogy ő az apám.
A másik szobatársam közel nem zavart ennyi vizet. Csak nézett. Egyszerre több helyre is. De akivel beszélt, arra sosem. Asszem neki valami retard betegsége volt. Az szerintem szarabb, mint a Parki. Ő néha megállt az ágyam végénél és nézett. Ez nem az a kötekedős 1-2 perces nézés volt. Hanem aZ "úristenezmárpara" 40-45 perces. Persze ezt is meg lehet szokni. Szerdára már fel sem tűnt. Jött, megállt, nézett, továbbment. Business as usual. Nyugalmából még az agyvízlevétel sem zökkentette ki. Egy dolog hozta lázba, a Sopszka saláta. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy ehet valaki, bárki salátát.
A hét elején, nagyon rövid ideig volt egy ideiglenes szobatársunk is. Hétfő este, úgy éjfél körül, mikor már mindenki aludt, egy nagy robajra (és) koppanásra ébredtem. Kábán felültem és megkérdeztem, hogy valaki esetleg leesett-e az ágyról. Valahonnan egy halk, cincogó "Igen!" érkezett. Kb. olyan hang volt ez, mint mikor a mátyásföldi kollégium tornatermében tökön rúgták M-t úgy teli csűddel, rendesen, ő pedig, miután összerogyott, annyit bírt kipréselni magából, hogy "semmi baj".
Felkapcsoltam a lámpát, de mindkét szobatársam a helyén volt, így lekapcsoltam, és próbáltam tovább aludni. Ekkor azonban újra megszólalt Cincogi: "Még itt vagyok!" Lámpa fel. Sehol senki. "Hol?" kérdezem. "Itt!" - cincogja. Benéztem az ágy alá, és tényleg ott volt. Nem a suszter manója, nem mukla, nem parkis halucináció, hanem Sanyi bácsi a szomszédból.
Vicces bácsi segített nekem felhúzni az öreget, vesztére, mert ezt a pozícióvesztést Sanyi bácsi szemfülesen kihasználva behúzta a ziccert: befeküdt Vicces bácsi ágyába. És persze irtóra pofátlannak, már-már szemtelennek tartotta a nála közel 10 évvel fiatalabb, 76 éves ficsúrt, aki azt állította, hogy ez bizony az ő ágya, és azt hajtogatta, hogy szépen baktasson el innen Sanyi bácsi.
Végül hívtuk a nővéreket, akik közölték vele, hogy eltévedt már megint, és "tessék jönni, haza lesz támogatva". Nekik elhitte. Mondjuk egy szavam seM lehet, Vicces bácsinak én sem hittem volna el semmit. Hogy is volt? Szép jó napot! - hazudta Vicces bácsi. Kb.
Kedd este már nem szedhettem semmilyen gyógyszert. Ez az éjszaka sem volt valami szuper, de legalább már tudtam, mire számíthatok. Szerda reggel pedig korán jött a nővérke, akit közben nagyon megkedveltem. Folyt köv. Csak szólok, a Terminátor 2 jobb, mint az 1.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése