Parkinsonkrónikák

Én persze naivan azt hittem, hogy egyszer végigmegy az ember ezen a rögös úton, aztán minden szép és jó lesz, jön az elfogadás, a Nirvana, és Teréz anya meg a dalai láma között ülök majd a megvilágosodottak csarnokában until the end of the world plus two days.            A nagy helyzet a Parkinsonnal az, hogy ez nem egy megfázás, vagy alagút szindróma, hanem egy krónikus degeneratív betegség. Mindegyik jelző külön is elijeszt egy egész Wagner-csoportot , de ha együtt vannak, akkor még Bruce Willis sem állíthatja meg őket. Respect . Szóval ez nem olyan, hogy szinte nem is vagyok beteg, csak kicsit folyik az orrom, a franc egye meg ez bizony nátha lesz, na jó, de tartson csak egy hétig, nagyon depis vagyok már másfél hete tart, jó na jó, elfogadom, úgyis vége lesz hamarosan.  Persze, a Parkinsonnak is vége van egyszer, de ha az orvosom jól tippelt, akkor én nem két hétig, hanem 60 évig fogok együtt élni ezzel a váratlan ismerőssel. Erre utal a krónikus . Viszont ennek a váratlan ismerős

No, de azért az elfogadásig (ami az utolsó fázis) hosszú az út és rögös is, nincsen alagúttal dúsított autópálya, sem expressz kerékpársáv, hanem előre-hátra-oldalt- -vissza van. Talán előre egy kicsit nagyobbat lépünk, mint hátra. Talán. Lassan aztán eljutunk az alkudozás fázisáig. Tudjátok, írtam már egy példát a hiányzásos gyógytornáról. Na ilyenek az alkuk. Hogy aszongya: Teremtő/Sors/Isten/Allah/Jahve/ Mracskómihályistenkirály ígérem, soha többet nem lesz ez, vagy ezentúl mindig az lesz, ha cserébe küldesz gyógyszert a bajomra, vagy simán egy csodát.      Nekem ez a szakasz nem tartott sokáig. Nettó baromságnak tartom. Ennyi önismereti meló után mondjuk ez a minimum. Sok millióba volt, de legalább ezt az egy lépcsőt kb. kihagyhattam. Vagy csak úgy vagyok vele, mint egyszeri politikusfeleség a vak komondorral. Észre sem vettem, hogy ott volt. Akár ez, akár az, álmatlan éjszakákat ez a fázis nem okozott. Pedig hiszek a csodákban, meg valamiben, ami biztosan nem ősz szakállú bácsika

  Előttem állt egy csomó vizsgálat, amik kizárták ezt vagy azt a betegséget, egy idő után már nem bírtam követni.  Itt talán érdemes pár szóban elmesélnem, hogy mi is ez a Parkinson. Következik tehát a Parkinson alapok.  Először is a legfontosabb, hogy nagyon nem mindegy, hogy kór vagy szindróma. Mindegyik Parkinson, mindegyik szívás, csak nem mindegyik ugyanakkora. Szívás. A Parkinson szindróma avagy másodlagos parkinsonismus egy báránybőrbe bújt farkas, vagy inkább farkasbőrbe bújt medve. Úgy tesz, mintha kór volna, ugyanolyan vagy nagyon hasonló tüneteket produkál, de a háttérben valami más van. Általában ijesztőbb, mint a kór. Hogy messze ne menjek, például agydaganat.  Úgyhogy javaslom mindenkinek, hogy ha egyszer az életben akkora pechje lesz, hogy választania kell a kettő közül, ne hezitáljon. A Parkinson-kór ugyanis - bármilyen furcsán is hangzik - az egyszerűbb eset. Ugyan nem tudják, mitől van, milyen ütemben halad, milyen tünetek jönnek elő és legfőképp hogyan kell meggyógyí

Következett a neurológia. Már a neve is nyugalmat sugároz. Itt aztán felgyorsultak az események. Átmenetileg. Lelki vetületük azonban nem volt/lett annyira átmeneti.  Mind a mai napig érzem a zsigereimben azt a tanácstalanságot, félelmet, magányt, amit az első neurológiai vizsgálat és a hirtelenjében 2 órára rá leszervezett MR vizsgálat közti kába bolyongás alatt éreztem. Így érezhette magát Hunter S. Thomson Vegasban. Nagyjából. Csak nekem nem kellett hozzá meszkalin. Teljesen egyedül megoldottam.  Mert, hogy az volt, hogy rokoni kapcsolatokat kihasználva hamar bejutottam egy szigorúan kedves, alapos doktornőhöz. Sztk. Bécsi út. Jónapot Péter, foglaljon helyet, mondja mi a panasza, feküdjön fel, derékig, igen fentről, felöltözhet, látom lassan megy, forgassa a csuklóját, mutatóujjával az orrát, másikkal, írja le a papírra ezt a sort, meg is vagyunk. Cccc…, hát ez sokminden lehet, a Parkinsontól az agydaganatig. Kezdjük a legnagyobb kockázatúval, maga még fiatal, magát be tudom nyomni