Parkinsonkrónikák

Ezzel a címmel akartam megírni a könyvet, ami a betegségemről, illetve annak lefolyásáról szól. Aztán úgy voltam vele, hogy blog formátumban is megvalósítható ez, és akkor már most közzé tehetem, hátha segít valakinek. Ha meg nem, ártani biztosan nem árt.  Szóval igazából nem akartam én megírni ezt a történetet, azt elhihetitek. Akarta a fene. De ha már így esett, hogy rám jött ez a kórság, gondoltam, megírom. Hogy okuljatok. Meg sírjatok. De leginkább nevessetek. Az lesz a legjobb. Az gyógyít. Arra azért számítsatok, hogy először a sírás jön, aztán az okulás, aztán a nevetés. Aztán meg, miután már azt hinnétek, hogy mostantól hátradőlős hehehe-hihihi, akkor újra jön a sírás, vagy az okulás, de az is lehet, hogy a hehehe-hihihi. You never know. Ez a nagy fondorlat ebben a Parkinsonban. Ja, igen, ezt még nem is mondtam. Parkinsonom van. Kór. Ahogy a dokitól megtudtam, tulajdonképpen szerencsés vagyok. Hogy kór. Nem szindróma. De erről majd később. Az okulásnál. Az egyik okulásnál. Mert